Kiküldték a NYÍRTÁVHŐ-s elszámolásokat
2019. 08. 01.

Sokan visszatérítésre számíthatnak.

A 2018/19-es fűtési idény elszámolásával a napokban végez a NYÍRTÁVHŐ, így a fogyasztók hamarosan már a számlát is megkapják. Idén, hasonlóan a korábbi évekhez, visszatérítésre számíthatnak a fogyasztók, hiszen a tél hosszú, de enyhe volt.

A cég mintegy 30 millió forintos kifizetésre számít augusztusban. Joó László ügyvezető igazgató elmondta:

A NYÍRTÁVHŐ-nek a lakossági felhasználói száma körülbelül 16 ezer és mintegy 1000 közületi fogyasztója van. Itt a lakossági elszámolásról van szó, ez azt jelenti, hogy körülbelül 3-4000 fogyasztónak lesz befizetni-valója, a többiek pedig visszakapnak. Ez ugye amiatt van, hogy mások a fogyasztói szokások, mindenkinek más a hőérzete. Május végéig fűtöttünk, de ugye nem mindenhol. Csak azokat az intézményeket és lakóépületeket fűtöttük, ahol erre igény volt és persze nyilván van, ahol már áprilisban lekapcsoltatták a szolgáltatást. Tehát azok kapnak majd vissza, akik hamarabb befejezték a fűtési idényt és azoknak lesz befizetni-valójuk, akik később fejezték be.

A fűtési elszámolás után hamarosan érkezik a meleg víz-fogyasztás utáni elszámolás is – augusztus, szeptember környékén számíthatnak erre az érintettek. A NYÍRTÁVHŐ felhívja a figyelmet, társaságuk diákmunkások bevonásával július 15-étől augusztus 16-áig lakossági elégedettségmérést végez.

A kérdőívre választ adó fogyasztók között ajándékcsomagokat sorsolnak majd ki, a nyerteseket levélben értesítik majd. Az ügyvezető igazgató kiemelte, a fogyasztók körülbelül negyede vesz majd részt a felmérésben. A kérdőívezők arcképes megbízással rendelkeznek.

forrás: nyiregyhaza.hu



Közadatkereső
TUV
TAM
AAA
Napelem
Ajánlott Cég
© 2018 nyirtavho.hu | adatkezelési tájékoztató
Vissza